Barcelona lett nászutunk legtávolabbi állomása - 2 700 km-nyi autózás vezetett idáig. És innen fordultunk aztán észak felé, hogy megtegyük a többezer kilómétert megint - mostmár hazáig. De mert ezt sem non-stopra terveztük, bőven hagyva időt a projektre, megálltunk három napra a Costa Brava, azaz a Spanyol Riviéra egyik négycsillagos kempingjében. Hogy jön össze a kemping meg a csillag? Hát úgy, hogy Spanyolországban is, Franciaországban is komoly kulturája van a kempingezésnek, és az ilyesmi ott nem abból áll, hogy levered a sátrad, ahol van elég szabad fű, aztán reménykedsz, hogy senki nem rántja majd magával a ponyvát, mert beleakadt a lába sátorzsinórodba. Hanem abból, hogy adnak házszámmal jelölt egy 30 négyzetméteres kertet pálmafákkal, és elektromos áram kiállással. A vizesblokk közös, de a naponta takarított WC-n, zuhanyzón túl minden kepmingben vannak mosogatók, sőt, mosógépek is. A Costa Brava-n ehhez még adtak egy tengerparti látképet is a sátrunk elé...

Tengermorajlásra aludni - sokan CD-t vesznek azért, hogy ilyen hangokra lazulhassanak. Nekünk adott volt a dolog, mert a spanyol homokos tengerpart a sziklapárkányon kialkított sátorhelyünk előtt terült el. Mesés közeg, és miközben a fenti előnyökkel járt, itt is és a Cote d'Azur-ön is azért választottunk gyakran kempinget szálloda helyett, mert csupán harmad-negyedannyiba kerül (országfüggő, de kb. 25 Euró volt 2 főre, 1 sátorra, 1 autóra a napidíj, míg ugyanez 90 Euró egy háromcsillagos Ibis-ben, Franciaországban, 110 Euró egy négycsillagos hotelban, Andorrában és 115 Euró Barcelonában, egy belvárosi, nem besorolt szállodában), ráadásul kertesház fílinget is ad.

Szóval tenger, morajlás, pálmafák, homokos part - sokkal több nem is volt és nem is kellett. Itt, a Costa Brava déli részén nem vágytunk másra, csak az édes semmittevésre. Holland szomszédunk (utazásunk során rengeteg honfitársával találkoztunk a kempingekben és az autópályákon suhanó lakőautók rendszáma is arról árulkodott, ők és a németek hódolnak leginkább e vándornyaralásos szenvedélynek), egy kétméteres, rarkopasz, rockergyanús, zord külsejű pasi odajött gratulálni, látva autónk hátsó szélvédőjén a 'Just married' táblát - na, már ilyenek is eseményszámba mentek.

A Costa Brava paradicsomi körülményei visszaadták hitemet Spanyolországban, igaz, a portásnénin, a közértesfiún és a parti étterem pincérein kivül nem sokukkal találkoztam. Ők viszont igéretes átmenetnek tűntek a francia stílus és az olasz temperamentum között. Annak ellenére is reménykeltőek voltak, hogy ők még a franciáknál is kevésbé beszélik az angolt, sőt, érteni sem igen hajlandók. Ez egyébként egész olasz-francia-andorrai-spanyol utunk alatt gond volt: a szállodai és keminges portásokkal mindent meg tudtam beszélni, de ha egyéb munkaerőre (pincér, büfés, jegyszedő) került a sor, férjemet toltam előtérbe, mert rájöttünk, ha belekezdek egy mondatba, a megszólított már az elején elveszti a fonalat, kiválóan 'elbeszélget' viszont kedvesemmel, aki mestere az egyszavas csevejnek.

Így - és tengerparti fotózással - telt el utolsó három nyári napunk, 28 fokban és napsütésben, miközben itthon 8 fokot mutattak a hőmérők és zuhogott az eső.