Köszönet

Köszönöm azoknak, akik nélkül ez a könyv soha... (az életemben történt megjelenésük sorrendjében)

Anyának, aki megtanított a szeretet művészetére
Apának, aki szabad szellemet adott
Nagyapának, aki ifjúkori zsengéim türelmes közönsége volt
Nagymamának és Nagymamának, aki süteménnyel és sztrapacskával táplált
Márta néninek, balettmesteremnek, aki mert elismerte gyerek-művészetemet, csak az én fenekemet nem csipkedte
Vera néninek, jazz-balett tanáromnak, aki rám bízta a csoport bemelegítését, ha telefonja volt
S.Gy., festőművésznek, aki tehetséget sejtett a szénrajzaim mögött
A színjátszásnak, aki eljegyzett az alkotás vágyával
Misáknak, fogadott bátyámnak, aki komolyan vette egy kiskamasz levélfilozofálásait
E.B.-nek, fogadott nővéremnek, aki az agyam miatt engem választott penitenciául, aztán mégis bűnbe esett
Finish-nek, névadómnak, akivel egymást inspirálva csiszolgattuk világszemléletünket
G.A.-nak és SZ.M.-nak, akik emberségről és művészetről diskuráltak velem
SZ.I. Tanárúrnak, aki felvett, és aki videóra rögzítette Iszméné-Viát
V.A.-nak, aki gyönyörűeket írt és néha megtisztelt a 'szerelmével'
Krisztának, akivel a pasizás tudományát tanulgattuk és aki a kezembe adta Hamvas Béla írását a szerelemről
Nuwandának, aki múzsát faragott belőlem
K.O.-nak, akivel együtt lógtunk pár évet filozófikus magasságokban és cigifüstös mélységekben
Iris-nek, aki kalózok szeretőjévé tett
B.E.-nek, aki arra tanított, hogyan legyen tartása az önkifejezésemnek
L.A.-nak, aki fiatal felnőtt létére kamasz-énemtől fogadott el tanítást
S.Á.-nak, aki szerint bárkit megkaphatok
B.L.-nak, aki órákon át magyarázta Arisztotelészt és Platónt
VZ-nek, aki játszótársam és támaszom volt és aki engedett továbblépni
O.Á. Tanárnőnek és M.Z. Tanárúrnak, akik dicsérték az iskolai írásaimat és nagy jövőt jósoltak
F.G.-nek, aki egyetért a társ-filozófiámmal és aki gyengéden többször visszairányított
N.T.-nak, aki kiválasztott és színpadot adott a kreativitásomnak
Katinak, aki jó példával járt elő és aki ma boldog feleség
F.D.-nek, aki nem engedte meg magának, hogy szeressen
Asztrotars.hu-nak, aki adott egy esélyt
Internetnek, aki új alkotói felületem lett
Pop Fiúnak, aki hatott a büszkeségemre
Arctalan Intellektusnak, aki csak írásban volt sármos
Leonnak, aki mindvégig diszkrét maradt
Kölyökképű Vízipólósnak, aki megtanított a bizalmatlanságra
Szépszemű Pániklovasnak, aki tükröt adott, hogy lássam a gyengeségemet
Gumigerincű Vízipólósnak, aki megtanított örülni annak, ami (aki) valóban az enyém
Fényképnélküli Harmincasnak, akivel idegenek maradtunk egymásnak
Kockafejű Skorpiónak, aki rám hozta a frászt
Föld Embernek, aki aranykalitkát kínált
Elfoglalt Üzletembernek, aki nem adott a drága idejéből
Ábrándos Költőnek, aki illúziókkal udvarolt
Ifjú Kollégának, aki bolondulásig szeretett
Brazil Filmszínésznek, aki a befolyásával akart csábítani
Arab Hercegnek, aki beíratott a lányiskolába, aki írásra inspirált, aki a Társam