2008. júliusától kapható Via Webszerelem című könyve.
{ADSENSE-LUDAK-468x15-LINK} .
2008. júliusától kapható Via Webszerelem című könyve.
by Webszerelem{ADSENSE-LUDAK-728x90}
Mi az a SZUB.hu? Íme az öndefiníciójuk:
"A fiatal, mégis harcedzett kultúrbolsevikok és városi gerillák lépfenét küldenek Kiszel Tündének, símaszkban terrorizálnak, de legtöbbször olyanokról írnak, amikről jó eséllyel a büdös életben nem hallottál, pedig már kellett volna. A kultúra, szerintünk."
És íme az interjú:
Egy kattintás a szerelem Interjú, Irodalom | írta: butterfly @ 2009. március 15.
2008. júliusától kapható Via Webszerelem című könyve, mely olvasásra késztet kortól függetlenül minden olyan hölgyet (s akár férfit is), aki egy kicsit is érdekelt az internetes társkeresés műfajában. Szerzőnője nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy egy társkereső oldalra regisztrálja magát.
SZUB: Jól gondolom, hogy napról-napra Via néven jelentkeztél be? Via: Az internetes társkeresőbe a polgári nevemmel regisztráltam. A nickeket csak a regényben használom: egyrészt a férfiszereplők esetén beszélőnévként, másrészt mert a true fiction, mely a Webszerelem könyv műfaja, veszélyes terep - sokan naplóként olvassák, miközben ez egy megtörtént eseményeken alapuló regény. És bár a tucatnyi férfitípust hús-vér tapasztalataimból gyúrtam össze, azért használtam az irodalom sűrítő képességét is, mivel a célom az volt, hogy minden fejezet bemutasson egy a weben fellelhető férfikaraktert, illetve feldolgozza azokat a típus-hibákat, melyeket egy internetes társkereső általában elkövet. A főhősnő, Via - aki szintén csak félig én vagyok - ezekből tanulja meg a webes társkeresés kultúráját, hogy végül elnyerje méltó jutalmát: a férfit, akit keresett.
SZUB: Szerinted mi az oka annak, hogy ez az ismerkedési forma egyre népszerűbb? Via: Valóban népszerű: az egyik legnagyobb hazai társkereső portál felmérése szerint Magyarországon 1 millió ember ismerkedett már, vagy ismerkedik jelenleg is az interneten. És hogy szerintem miért? Talán mert egyre többen jutnak internethez. Na jó, ez csak a praktikus ok :) A valódi inkább az lehet, hogy ahogy nekem is, gondolom, másoknak is vannak az ismeretségi köreikben olyanok, akik a weben találtak párt maguknak – ez azt sugallja, a dolog működik, a pozitív példa pedig ragadós… Ráadásul az internetes társkeresők filozófiája jól beleillik a mai kor globalizált világképébe: nincsenek földrajzi határok, ha az igazid az ország másik szegletében vagy akár külföldön él, akkor is könnyedén belebotolhatsz a hálón. És sehol nincs akkora „választék” egy helyen, karnyújtásnyira, mint a weben: se a munkahelyen, se a suliban, se egy szórakozóhelyen nincs egyszerre jelen többszázezer ember, és főleg nem olyanok, akik javarészt tényleg társat keresnek.
SZUB: Hogy tapasztaltad, a férfiak mely csoportjával találkozhat a lelkes szingli egy webes társkeresőn? Via: Épp olyan változatos a kép, mint az offline világban: a válogatott sportolótól a művészlelken át a mérnökig mindenki jelen van, aki nem internet analfabéta. Az viszont már regisztrálásomkor meglepett, hogy nagyon sok a weben a jó pasi. Kisportolt test, elbűvölő mosoly, menő vállalkozás vagy jól fizetett állás. Erre nem számítottam. De aztán találkozva velük megértettem, hogy egyrészt ez a réteg már természetes módon él a technika nyújtotta lehetőséggel, másrészt – épp a magas egzisztenciájának fenntartása miatt – többet dolgozik annál, semminthogy rendszeresen szórakozóhelyre járjon, házinyúlra nem lő, vagy már túl van rajta, a baráti köre kialakult, és nem feltétlenül bővül olyan taggal, aki épp az ő igazija lenne. Ezért nyit egy ablakot a nagyvilágra, precízen megszerkeszti a saját adatlapját is, és a keresett személyét is, aztán kedvére válogat. Akad köztük persze skalpvadász, de olyan is, aki komoly szándékkal van jelen a weben.
SZUB: Mi volt a célod azzal, hogy összefoglaltad az internetes társkeresésben szerzett tapasztalataidat? Via: A szerelemhez szerencse kell. De muszáj tenned is érte. Nyitottan kell mozognod az életedben, végig kell gondold, kit keresel, és téged ki kereshet – ez persze nem könnyű, az ember könnyen alul- vagy fölülértékeli magát, de mégis ez kell egy harmonikus kapcsolathoz az indulásakor és menet közben is. És ha mindez adott, akkor ki kell használni minden ésszerű fórumot, az internetet is. Sokan el is jutnak a regisztrálásig, túlesnek egy-két vakrandin, aztán feladják azzal, hogy ez nem nekik való. Pedig dehogynem! Bárkinek való, aki tud vele bánni, és ez nem ördöngös praktikákat jelent, csak néhány apróságot – például, hogy képfeltöltés nélkül ne is próbálkozz, mert a magára valamit is adó férfi az adatlapok közti kereséskor mindig bejelöli, hogy „csak fényképes adatlapot kérek”. Ilyen banális ok miatt is elkerülhetitek egymást az igazival. A regényem főhősnője, Via is ilyen hibákat vét, de tanul belőlük – mert célom megmutatni, hogy a webes társkeresés műfaja igenis elsajátítható. Sok Olvasómtól érkezett olyan visszajelzés a Webszerelem.hu portálon, hogy a könyvem nyomán újra regisztrált, mi több, már társra is talált…
SZUB: Életed milyen hosszú időszakát öleli fel a könyv? Via: A Webszerelem négy hónap intenzív internetes társkeresése a regisztrálástól – tucatnyi webrandin át - a révbe érésig.
SZUB: Csupa jó kritikát olvastam eddig a könyvedről. Te is elégedett vagy vele? Via: Interaktív író vagyok, fontos számomra, hogy a könyvem ne kinyilatkoztatás legyen, hanem beszélgetést generáljon. A Webszerelem.hu olvasói visszajelzések menüje alatt sorakozó bejegyzések azt mutatják, talán tényleg sikerült összegyúrnom a szórakoztatót a valóságossal, és hogy a regényem közvetlenül hat emberi életekre, mi több pozitív irányban. Sokan írják, hogy „letehetetlen”, meg hogy évek óta nem tudtak végigolvasni egy könyvet, de ezt pár nap alatt „kivégezték”, van, aki kedvenc könyveként említi a regényemet – mindez hihetetlen civil örömmel tölt el. De mint író, nem méricskélek. Tudom, hogy megtettem, amit tudtam, a lelkiismeretem tiszta: az első kéziratot hónapokig pihentettem, hogy elpárologjon a szerelem okozta lila köd, aztán kivéve a fiókból átgyúrtam, kihúztam ahol dagályos, beszúrtam ahol hiányos, felcseréltem a sorrendet, ahol szerkesztőileg indokolt volt. Aztán újra fiók, újra pihentetés – így ment több körön keresztül. Amikor úgy éreztem, erről a témáról én most így tudok a leghitelesebben mesélni, akkor került nyomdagép alá a kézirat. Onnantól közös tulajdon lett – és én szívből örülök, hogy sokan szeretjük.
