A COSMOPOLITAN 2009. júliusi számában Via az online flört-szakértő

A COSMOPOLITAN 2009. júliusi számában Via az online flört-szakértő

Hogyan született meg a könyv ötlete?
Az internetes társkeresés XXI. századi kortünet, milliók ügye, a Webszerelem előtt mégsem volt irodalmi feldolgozása a könyvpiacon. Egyértelműnek látszott betölteni ezt az űrt, főleg mivel az enyém (a miénk) sikertörténet: a férjemmel egy internetes társkeresőn ismertük meg egymást. Ő volt a múzsám és a felbujtóm egyben: azt kérdezte egy napon, „miért nem írod meg a történetünket?”. De írásra ösztönzött az indokolatlan szemérem is. Mi elég nyitottan kezeljük ezt a témát: ha egy új társaságban rákérdeznek, hogyan ismerkedtünk meg, elmondjuk. Ekkor előbb csodálkozás ül ki az arcokra - a tény miatt is, de főleg mert felvállaljuk -, aztán ömleni kezdenek a történetek saját webes kalandokról és más ismerősökről, akik szintén az interneten keresgélve találtak egymásra. Van tehát egy fal, rajta ezer lyukkal, mindenki kukucskál, de csak titokban – ezt a falat szeretném bontogatni a Webszerelem könyvvel. Ráadásul néhány típushibát kezdők is, haladók is elkövetnek, én pedig úgy gondolom, az internetes társkereső oldalak túl hasznos fórumok ahhoz, hogy helytelen használatuk miatt bárki kudarcra legyen ítélve. A regényem szereplőinek hibáiból tanulhat az, aki tud. A Webszerelem.hu oldalon (a könyvem hivatalos honlapja) az Olvasói visszajelzések közt akad olyan is, melynek szerzője a regényem elolvasása után újra regisztrált, és azóta már meg is találta a társát.

Bár igaz történeten alapszik, ha jól értem, ez nem napló, hanem saját tapasztalatok sűrített formája egy kitalált történetben.
A Webszerelem műfaja true fiction, azaz igaz történeten alapuló regény. Akárcsak a főhősnő, Via, én is négy hónapon ár keresgéltem intenzíven az igazit a weben (is), és valóban részt vettem tucatnyi vakrandin. De tapasztalataim megírásánál használtam az irodalom sűrítő eszközeit: a szereplőim beszélő nevekkel, férfitípusokként jelennek meg, a történetek pedig a webes társkeresés jellemző helyzetei. Bár akad Olvasóm, aki szerint naplószerű a könyv, olyan valósághű. Hát, igyekeztem... :)

A szórakoztatáson kívül volt más célod is a könyv megírásával? Például útmutató kezdőknek, hogy ne csak saját hibáikból tanuljanak. Illetve, ahogy olvastam, fontosak számodra a visszajelzések, a commentek a honlapon.
Szerettem volna írni egy jó könyvet, olyat, amit én is szívesen olvasnék. Ez pedig a szótáramban azt jelenti: valósághű, élményt ad és segít. Sok kudarctörténetről tudok. Nem egy ismerősöm regisztrált, futott pár kört, aztán feladta. És a panaszaikból mindig azt szűrtem le, nem jól használják a webes társkeresőket, ezért nincs sikerük. Mivel nekem lett, úgy gondoltam, lehet nagy a szám, talán érdemekben tudok mesélni a típushibákról és a lehetséges megoldásokról. De a könyvemet nem kinyilatkoztatásnak, hanem vitaindítónak szántam. Fontos nekem, hogy beszélgetést generáljon egy szerintem nem eléggé kibeszélt témáról, ezért is lehet fórumozni, blogolni webes társkeresésről a regényem honlapján. Ráadásul egy könyv akkor kel életre, ha olvassák, így naná, hogy boldog vagyok, amikor a Webszerelem.hu portál Olvasói visszajelzései közt ilyeneket kapok: „letehetetlen”, "kiváló elme, remek szókinccsel", "igen jókat - szó szerint – vihogtam", "néhol döbbenetes, viszont nagyon szórakoztató", "fergeteges humorral és nekem nagyon tetsző stílusban tárja elénk korunk internetes párkereső világát". Akad Olvasóm, aki személyes Top5-jébe válogatta be, sőt, olyan is, aki egyenesen a kedvenc könyveként tartja számon a Webszerelmet.

Bár írod, hogy épp annyira sokszínű a férfi társaság a neten, mint a való világban, de lehet tipizálni a regisztrálókat?
Aki nem internet-analfabéta, az jelen van. De a webes társkeresés műfajához való viszony tipizálható. Van, aki csodafegyverként tekint az internetre, és azt reméli, mögé bújva sikeres csajozó lesz, ha már az offline világban nem lett. Ez az elmélete persze minden személyes találkozón megdől, így ezekről egy idő után le is mond. Akad, aki a tömegre lövés lehetőségét díjazza a hálóban, miközben reméli, az aktuális barátnője nem regisztrál oda, ahova ő - szerelemkereső álarcban - félrelépni jár. És van, aki csak arra használja az internetes társkeresőt, ami: az offline mellett egy online, földrajzi határokat semmibe vevő ismerkedési fórum, máshol nem elérhető mennyiségű „potenciális igazi” találkahelye, a világ jelenleg ismert legnagyobb kávéháza. Amit viszont a tapasztalatlanok előítéleteik miatt atipikusnak hisznek, azok a jó pasik. Az a rengeteg kisportolt test, elbűvölő mosoly, menő vállalkozás vagy jól fizetett állás, amire én sem számítottam. De aztán találkoztam velük, és megértettem: erre a típusra jellemző, hogy használja a technikai vívmányokat, ráadásul inkább dolgozik minthogy rendszeresen szórakozóhelyre járna, házinyúlra már lőtt, és nem jött be, a baráti körébe pedig nem szükségképp lép be egy számára potenciális társ. Ezért halászik világhálóval.

Mivel ez egy tanácsadó anyag lesz pár jellemző hibát felsorolnál, amiket egy újonc felhasználó lány elkövethet a fotóval és a bemutatkozással kapcsolatban?
Igazi társat találni - online is, offline is – az fog, aki tudja, kit keres és azt is, őt ki keresheti. Ha ez nagyjából tiszta benned, akkor regisztrálsz komoly esélyekkel. Alapszabály az őszinteség – mert csak a valódi lényed vonzhatja magához a tényleg neked való pasit - , és hogy a józan ész határian belül minél többet mutass meg magadból. De véletlenül se a fotódon, mert a kihívó póz és öltözet csak olyan reakciót fog eredményezni, amilyet érdemel – ne várd el egy férfitől, hogy komolyan vegyen, ha te sem teszed... Képfeltöltés nélkül viszont ne is remélj herceget, mert egy magára valamit is adó pasi alapon jelöli be, hogy „csak fényképes adatalapot kérek”. A fotódon mutass olyannak, amilyen jobb napokon vagy – de ne olyannak, amilyen lehetnél, mert az első személyes randira úgyis a saját külsődet viszed el. És ne mondd azt, hogy az arcod, alakod nem elég jó ahhoz, hogy mutogasd, mert mindenkire van vevő. A bemutatkozó anyagod pedig minél konkrétabb és személyesebb, annál hatékonyabb csali lesz belőle. A közhelyes szállóigék, versidézetek mögé bújás kényelmes, de nem okos megoldás: ha azt akarod, hogy rád találjon az igazi, segíts neki, adj jeleket, amelyekről felismerhet. A „kit keresek?”-nél viszont maradj minél nagyvonalúbb: a Webszerelem főhősnője az ország másik szegletéből talált párt... És ne felejtsd el, hogy reglappal nem leírható az ember. Segít a szűkítésben, de inkább csak praktikus szinten: dohányos/nem dohányos, kora, magassága hozzád képest. A lényeg – a hangszín, a testtartás, a gesztusok, ahogy rád néz – mind a személyes találkozón derül ki. Ezért ha egy reglapon megakad a szemed, adj félóra esélyt a mögötte megbújó embernek!

A második része a tanácsadásnak a férfiakra vonatkozik. Mások adatlapját olvasva mire érdemes figyelni? Ki lehet szűrni a hazudozókat? Jobb felkészülni a csalódásokra is, elvégre ez benne van a pakliban?
Ha van veszélye az internetes társkeresésnek, akkor az, hogy vadidegenekkel ismerkedsz, akikkel nemhogy te nem jársz egy suliba/munkahelyre, de akik barátaid segítségével sem lenyomozhatóak, merthogy általában nincsenek közös ismerőseitek. De ugyanez a helyzet akkor is, ha egy szórakozóhelyen szólít le valaki. Róla sem tudhatod, hogy nős-e, zűrösek-e az anyagi ügyei, szokta-e lőni magát. Csak reméled, hogy nem. Persze ilyenkor annyival beljebb vagy, hogy legalább látod, hogy néz ki. És itt az első szűrő: ha nem tölt fel magáról képet, vagy csak homályosat, esetleg csoportfotót, gyanakodj, hogy a vakrandi nem egy kellemes csalódással indul majd... Arra is érdemes figyelni, ki mennyi ideje regisztrált. Ha kiszemelted öt éve online, gyanakodj: vagy annyira alkalmi kapcsolatokat keres, hogy „minek kiregisztrálni olyan rövid időszakokra?”, vagy nagyon nem találja az igazit, ami két dolgot jelenthet, de egyik sem bíztató: túlértékeli magát, ezért senki sem elég jó neki, vagy alulértékeli magát, és el sem jut a döntésig. A társkeresés önismereti és emberismereti játék. De szerintem nem a csalódásra kell felkészülni, hanem meg kell próbálni nyitottnak maradni és bizalommal lenni, addig, amíg nincs ok az ellenkezőjére. Ha viszont van, akkor tilos elkezdeni az önámítást, le kell lépni. És esélyt kell adni valaki másnak. A webes társkeresők egyik legnagyobb előnye a szinte kifogyhatatlan választék.

A személyes találkozókra állítottál fel magadnak szabályokat? A (vak)randin mire érdemes figyelni, milyen hibákat lehet elkövetni?
Ott kezdődik, hogy az első randi mielőbb történjen meg. A Webszerelem főhősnője is levelezett és telefonálgatott hosszasan Mr. Tökéletessel, aztán amikor már jól beleélték magukat, találkoztak, és... széttört a varázs. Elárulok egy titkot: senki, még a legjobb pasi sem olyan, mint amilyennek a reglapja alapján elképzeled. Általában rosszabb, nagy ritkán jobb, de mindenképp más. Ezért azzal a boldog tudattal érkezz a vakrandira, hogy ma esélyt adsz magadnak a kincs találásra – garancia nélkül. És amit ne tégy: ne kezdj el arról magyarázkodni, miért ismerkedsz a weben, hisz ez nem ciki, inkább bizonyítja a vállalkozó kedvedet. Ne feledd, hogy a veled szemben ülő még idegen, ezért ne add meg a mobilszámod, ne áruld el a pontos lakcímed, mert esetleges zaklatást előzhetsz meg ezzel, az első két-három randi megszervezhető e-mailben... Először akkor is csak nyilvános helyen találkozz, ha olyan, mintha már ismernéd, mert hetek óta leveleztek, és gyanakodj, ha az első randin a lakására invitál. Viszont maradj ember: ha nagyon nem ő az, akkor se fordulj sarkon, mert nem elegáns. És ami a legfontosabb: egyetlen balul sikerült vakrandi után se add fel! A sikeres webes társkereső legfontosabb ismérve a kitartás: ha az első, vagy a második vakrandira nem az jött el, akit vártál, semmi vész: a tizenkettedikre még eljöhet...

A könyv igazságtartalmának része, hogy így találtad meg az igazit, hiszen a férjedet így ismerted meg. Hogyan jutottatok el az első levélváltástól az esküvőig?
A férjemmel való megismerkedésünk története a Webszerelem könyv slusszpoénja. De annyit elárulhatok, hogy tartottuk magunkat a „sikerrecepthez” - melyről persze csak utólag derült ki, hogy az: mindketten fényképpel aspiráltunk, aztán egyetlen levélváltás után találkoztunk, nyitottak voltunk és magunkat adtuk. Hál' isten segített a biológia is: az első négymásodperces szkennelés után mindketten éreztük: nem közömbös, mi a másik programja a következő félórában. Aztán a beszélgetés során tudatára ébredtünk a katarzisnak: egymás mondatait mondjuk, értjük egymást, mint soha senkivel. Egy év sem telt el az első lánykérésig, melyet még három követett (miközben egyszer sem mondtam nemet), mert megadtuk a módját. Előbb engem kérdezett egy meleg bárban, mert épp ott buliztunk egy rádióinterjúm után -, aztán Apámat-Anyámat, majd Krakkó főterén egy hintóban gyűrű is került az ujjamra, hogy mindezt nagycsaládi ebéden pecsételjük meg. Az igeneket templomban is, majd a Dunán ringatózva is kimondtuk. Az Európa hajón megült lagzi után pedig nászút címszóval egy hónap alatt körbejártuk Dél-Nyugat-Európát.

• Hirek
• Médiamegjelenések